Aranyosi Ervin versei

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
kiket csupán a szeretet vezérel,
s felfedezhetnénk azt az életet
mikor az ember nem csak a szemével,
de szívével látja ezt a szép világot.
Örül a szépnek és örül minden jónak,
s nem hajszol kétes gazdagságot,
örülni tud egy mosolynak, egy szónak.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
kik nem keresik mindenben a rosszat.
Csak végig játsszák ezt az életet,
és ellenállnak bűnnek és gonosznak.
Mert a gyermek csak boldogságra vágyik,
csak azt teszi, miből öröm fakad,
nem bírál, nem ítél, hogy milyen a másik.
Amilyen vagy, olyannak elfogad.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
mert szebben él, ki hibát nem keres!
Ki elfogad, annak könnyebb lehet,
s csak egy a lényeg: őszintén szeress!
A szíved add, s mosoly legyen az ára,
- olvadjon fel a lelkünkben a jég -
ne vágyj sivár pénzre és gazdagságra,
boldogság, bőség a szíved lakja rég.

Róka koma megéhezett,
hát kutatott és keresett,
s egy vén fának odújában
talált húst, na meg kenyeret.

Bemászott és mind megette,
s hogy a hasát teletette,
hasa dagadt, s belül maradt,
mert az odú nem engedte.

Sóhajtozott, sírt a jámbor
de csak nem fér ki a fából.
Arra járt egy másik róka,
öreg, bölcs, a legjavából.

A sírását meghallgatta,
majd azt a tanácsot adta:
- várj nyugodtan míg a hasad
olyan kerek, mint a labda.

Mert mikor majd visszanyered
eredeti méretedet,
szabadságod visszakapod,
s élheted az életedet.

A mesénk azt bizonyítja,
szorult helynek is van nyitja:
- csak türelem! A megoldást
majd az idő leszállítja!

Csalogány egy szép fa tetejében,
ahogy szokta, dalolgatott szépen.
Arra járt a sólyom, s észre vette,
lecsapott rá, s zsákmányává tette.
A pusztulásra ítélt kis madárka,
próbált hatni fogva tartójára,
- úgy sem lakik jól vele a másik,
jobban jár, ha nagyobbra vadászik.
Ám a sólyom félbeszakította,
s a haldoklót eképp okította.
Bolond lennék, ha eleresztenélek,
Te már megvagy, – mai napi étek, -
mért kergetném azt, mit nem is látok,
álomképre biztos nem vadászok.

Apró tanulsága is van a szavának:
Emberek, akik túl nagyra vágynak,
s nem becsülik azt, mit már elérnek,
állandóan üres kézzel élnek…

A sas és a róka
barátságot kötött.
Egyszerű gondolat
volt a szándék mögött.
Azt is kigondolták,
közel fognak lakni,
egymás közelsége,
barátin fog hatni.
A sas felköltözött
egy jó magas fára,
rókánknak alatta,
bozótban lett vára.
A sas fenn a fészken
fiókákat költött,
s odalenn a róka is
szült néhány kölyköt.
Történt pedig egyszer,
- a rókánk vadászott -
élelemnek híján
a sasunk leszállott,
zsákmányai lettek
a játszó ap-rókák,
miket felzabáltak
az éhes fiókák.
Visszatért a róka,
látja a gaztettet,
mit régi barátja,
a réti sas tett meg.
Kesergett a róka,
kölykeit sajnálta,
tehetetlenségben
fogant szörnyű átka.
Mert repülni nem tud,
hogy fent bosszút álljon,
mert ő földi állat,
szárnya sincs, hogy szálljon.
Annak aki gyenge
átok az egyetlen
vigaszt nyújtó fegyver
az erősebb ellen.
Ahogy telt az idő,
bűnhődött a vétkes,
ki barátságot szeg,
annak esedékes.
Nem messze a mezőn,
áldoztak egy kecskét,
istennek ajánlva
lángra gyújtott testét.
Az otthagyott prédát
a sas kifigyelte,
magával ragadta,
fészkébe cipelte.
Ám a zsákmánya még
egy-két helyen égett,
lángra lobbantotta,
a kibélelt fészket.
A perzselt fiókák
mind a földre estek,
az ott járó róka
vacsorái lettek.
Be is falta rögtön,
mind a szegény pára,
a sírva vijjogó
sas szeme láttára.
Mese tanulsága:
barátod ne sértsd meg,
akkor se, ha nem tud
bántani a sértett.
A bosszút megúszod,
Hasznodra nem válhat,
mert, majd igazságot
az isten szolgáltat.